Sindy négy kölykével együtt került a gondozásunkba. Mire hozzánk érkeztek, a kicsik már olyan nagyok voltak, hogy nem szorultak tovább az anyukájuk gondoskodására, így Sindy végre egy kicsit önmagára is figyelhetett.
Sindy befogása egyáltalán nem volt egyszerű. Nagyon meg volt rémülve, és már akkor látszott rajta, hogy az emberektől való félelem mélyen gyökerezik benne. Nem tudjuk, mi történhetett vele korábban, és azt sem, vajon milyen életet élhetett, amiért ennyire bizalmatlan lett velünk szemben. De azon vagyunk, hogy megmutassuk neki: az emberek nem csak rosszat jelenthetnek, és végre megtapasztalhassa, milyen az, amikor valaki türelmesen, szeretettel közeledik hozzá.
Nagyon sokat fejlődött, mióta nálunk van. Igaz, még nem engedi magát megfogni vagy megsimogatni, de már egészen közel lehet menni hozzá anélkül, hogy elmenekülne. És ami számunkra hatalmas dolog: nagyon szépen eszik kézből.
Lehet, hogy ezek kívülről apró lépéseknek tűnnek, de Sindy életében ezek hatalmas változások. Minden egyes alkalom, amikor nem szalad el, amikor közelebb marad, amikor elfogadja a kezünkből a falatot, egy újabb kis darab abból a bizalomból, amit talán soha nem kapott meg az emberektől.
Napról napra egy kicsit közelebb enged magához. Mi pedig türelmesen várunk rá, és bízunk benne, hogy már nem kell sok idő ahhoz, hogy végre megmutassa, milyen lány is rejtőzik a félős külső mögött.
És akkor reméljük, lesz valaki, aki beleszeret. Nem abba a Sindybe, akivé szeretné változtatni, hanem abba, aki ő valójában. Valaki, aki elfogadja olyannak, amilyen, és megadja neki azt, amire talán egész életében várt: időt, türelmet, biztonságot és nagyon sok szeretetet.
Mert Sindynek nem tökéletes gazdira van szüksége. Hanem valakire, aki hajlandó kivárni, amíg egyszer ő maga is elhiszi, hogy végre biztonságban van.
