6034 Helvécia, Matkó tanya 3.
info@allatvedelmi-centrum.hu
+3670/428-0312

Fogadj Örökbe

Kutyus Neve:

Morzsi

Ivara:

Kan

Ivartalanított:

Igen

Születési dátum:

2024-09-01

Színe:

Fekete

Magassága:

50 cm

Kutya Száma:

2025

Bekerülés Dátuma:

2026-07-30

Igény:

Sokak számára megfelelő

Morzsi Helvéciáról került a gondozásunkba, miután az utcán kóborolva találtak rá. Amikor megérkezett hozzánk, még nagyon félénk volt, nehezen nyílt meg, és időre volt szüksége ahhoz, hogy elhiggye: itt már biztonságban van. Azóta azonban hatalmas változáson ment keresztül. Szépen lassan feloldódott, és ma már megmutatja, milyen szeretetre vágyó kis kutya rejtőzik a félénkség mögött.

Morzsi körülbelül másfél éves, tehát még egy igazán fiatal kutyus. Nagyon bújós, ragaszkodó, szeret az ember közelében lenni – olykor talán már egy kicsit túlságosan is. Ha valakit megszeret, szeretné minden pillanatban a közelében tudni, és bizony könnyen „ráragad” az emberre.

Éppen ezért Morzsi számára olyan gazdit keresünk, aki nemcsak szeretettel, hanem megfelelő határok felállításával és következetes neveléssel is segíti őt. Fontos, hogy megtanulja, mikor van itt az ideje a játéknak és a bújásnak, és mikor kell nyugodtan alkalmazkodnia a gazdihoz. A szeretet mellett szüksége van biztos iránymutatásra, türelemre és következetességre.

Hisszük, hogy a megfelelő ember mellett Morzsiból egy csodálatos társ válhat. Egy olyan gazdi mellett, aki megmutatja neki a világot, megtanítja a szabályokat, de közben soha nem sajnálja tőle a szeretetet és a közös összebújásokat.

Ha egy fiatal, szeretetre éhes, ragaszkodó kutyust keresel, akinek még szüksége van egy kis útmutatásra ahhoz, hogy igazi kiegyensúlyozott társsá váljon, Morzsi lehet, hogy éppen rád vár.

Sindy

Sindy négy kölykével együtt került a gondozásunkba. Mire hozzánk érkeztek, a kicsik már olyan nagyok voltak, hogy nem szorultak tovább az anyukájuk gondoskodására, így Sindy

Nézz meg

Gréti

Gréti egy kivételes jellemű kutya, aki jelenleg egy kennelen osztozik egy magabiztos, nagyobb kutyával. Gréti is egy magabiztos CSAJ, erős egyéniség. Gréti kifejezetten szereti, ha

Nézz meg

Bruno

Egy nehéz sorsú néni Ballószögről kereste fel menhelyünket, miután férje halála után nem tudta vállalni 6 kutyája gondozását. Ezek a kutyusok sajnos súlyos viselkedési problémákkal

Nézz meg

Beni

Beni egy ismerős állatvédő segítségével került a gondozásunkba, sajnos rossz tartási körülmények közül. Körülbelül fél éves lehet, de ilyen fiatalon már meg kellett tapasztalnia, milyen

Nézz meg

Segítsen nekünk több kutyát megmenteni!

Ajánlja fel adója 1%-át.

Adószám:

19351469-1-03

Bankszámla:

10402506-50527075-71711015